2017. október 27., péntek

Exportfejlesztési Világfórum 2017

A Budapesti Kongresszusi Központban október 25-26-án megtartott eseményen így fogalmazott Arancha González, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ igazgatója: "A kereskedelem, ha a javunkat is szolgálja, sokan nem részesültek annak előnyeiből". Utalt arra, hogy hátrányos helyzetben vannak például azok, akik csak feldolgozatlan termékeket tudnak exportálni. Nem a piacokat kell bezárni, hanem a kereskedelmet kell a fenntartható jólét szolgálatába állítani. (Forrás: Külgazdasági és Külügyminisztérium)
Miért időzöm el ezeken a gondolatokon és főleg, miért akarom megosztani ebben a blogban? Azért, mert párhuzamot találtam ennek az eseménynek a céljai, valamint az ENSZ máshol megfogalmazott céljai között, és köztük vannak a 2017-re meghirdetett turisztikai fejlesztések céljai is.
2015-ben az ENSZ összeállította a "Világunk átalakítása: a fenntartható fejlődés 2030-ig szóló programja" című dokumentumot („2030 Agenda”), amelyben 17 fenntartható fejlődési célt határoztak meg. A turizmus általánosan mindegyikben szerepel, de kifejezetten három pontnál határozták meg a részleteket, ezek közül a 14. a gazdaságra vonatkozik: "A fejlődő kis szigetországok és a legkevésbé fejlett országok gazdasági növekedésének biztosítása a fenntartható turizmus által"
Végül, a 2017. évet az ENSZ a Fejlesztési célú fenntartható turizmus nemzetközi évévé nyilvánította. Az év során elsősorban öt területre irányítják rá a figyelmet, melyek közül az első: "A gazdasági szereplők bevonásán alapuló és fenntartható gazdasági fejlődés".
Ezek a tények arra utalnak, hogy a nemzetközi fórumok összefogva segíteni próbálnak a világon lévő gazdasági egyenlőtlenségeken, és ez örvendetes.

2017. szeptember 16., szombat

"A nyár fotója" című fotópályázat

Szeretnénk meghívni minden kedves érdeklődőt a könyvtárunk által szervezett "A NYÁR FOTÓJA" című pályázat eredményhirdetésére:
                         2017. szeptember 21-én csütörtökön
                         16.00-16.30 között
Egyúttal ekkor tartjuk a fotókból készülő kiállítás megnyitóját is. 
A szavazás SZEPTEMBER 17-ig tart facebook oldalunkon.
Szavazzon és adja tovább ismerőseinek is!

Szeretettel várjuk az eredményhirdetésre és a megnyitóra!

2017. szeptember 12., kedd

Turizmus Világnapja

Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Olyan eseményeket, programokat szerveznek országszerte, amik a turizmus iránt elkötelezett és a tartalmas kikapcsolódást kedvelő olvasók érdeklődésére számot tarthatnak. 

A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) immár második alkalommal szervezi meg a rendhagyó turisztikai nyílt napot, ahol minden érdeklődő egy turista szemével fedezheti fel Budapest látványosságait, legújabb attrakcióit és kulturális értékeit. Szeretné jobban megismerni Budapestet? Jelentkezzen Ön is a nyílt nap ingyenes vagy kedvezményes programjaira! Az esetleges kérdéseiket a regisztracio@budapestinfo.hu e-mail címen várják.
Néhány helyszín Budapesten:
Aquaworld Resort
Csodák Palotája
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom
Lázár Lovaspark
Kerékpáros városnézés
Operalátogatás
Hard Rock café
Szamos Csokoládémúzeum
Pesti Vigadó
Unicum-gyár
Wesselényi utcai iskola
Fiumei úti sírkert
...
További információt több honlapon is találnak, néhányat idemásolunk:
https://www.budapestinfo.hu/hu/turizmus-vilagnapja
http://www.gyerekprogramajanlo.hu/hetvegi-program-ujdonsagok/szeptember-27-turizmus-vilagnapja/52796/
https://esemenymenedzser.hu/szabadido/item/19600-turizmus-vilagnapja-2016-szeptember-27.html
http://turizmusonline.hu/belfold/cikk/turizmus_vilagnapja__itt_van_a_budapesti_programok_listaja

Végül egy hírrel tarkítjuk bejegyzésünket a www.turizmus.com oldalról:
"Sikeresen pályázott Magyarország a 2018-as Turizmus Világnap (World Tourism Day) megrendezésére. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének Európai Regionális Bizottságának ülésén a tagállamok egyhangúlag támogatták a magyar jelentkezést.
A turizmus világnapján, szeptember 27-én minden évben nagyszabású rendezvényt szervez a vendéglátó ország, jövőre ezt rendezheti meg Magyarország. 2012 óta most először lehet európai ország a házigazda - írja INSIGHT hírlevelében az MTÜ.A turizmus világnapját (World Tourism Day – WTD) minden évben szeptember 27-én ünnepeljük. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) közreműködésével ezen a napon 1980 óta minden alkalommal nagyszabású rendezvényre kerül sor a vendéglátó országban. A helyszínt a régiók között rotációs alapon választják ki, Európa hat év után adhat újra ismét otthont a rangos eseménynek. Legutóbb 2012-ben volt európai város a házigazda, akkor Madridban volt a Turizmus Világnapi rendezvény. Tavaly a dél-kelet-ázsiai régióból Bangkok, idén pedig Katar lesz a házigazda.
A 2018-as házigazda országot az UNWTO Európai Regionális Bizottságának június 6-i ülésén választották ki Moldovában, ahol egyhangúlag támogatták a magyar jelentkezést. A döntést hivatalosan az UNWTO szeptemberi közgyűlésén hagyják jóvá.
A turizmus világnapi rendezvény minden évben egy meghatározott téma köré épül fel, ez idén a Fenntartható Turizmus („Sustainable Tourism – a tool for development"), jövőre pedig a turizmus digitális átalakulása lesz a téma („Tourism and the digital transformation").
Hazánk számára ez óriási lehetőséget jelent, hiszen a World Tourism Day megszervezése egyrészt Magyarországra irányítja a figyelmet nemzetközi szinten, másrészt pedig jó lehetőség, hogy bemutassuk turisztikai eredményeinket és terveinket, valamint még ismertebbé tegyük az idén őszre elkészülő egységes országmárkát és digitális stratégiát is."

2017. augusztus 28., hétfő

Budavári Könyvünnep

Kedves Olvasók!

Most egy őszi kulturális programot ajánlunk, amit érdemes összekötni egy kellemes budavári sétával. Idén 15. alkalommal rendezik meg budavári Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét, ami egy háromnapos esemény szeptember 1-3 között.


A fesztivál egyik díszvendége ebben az évben Vizsoly, ahol 1590-ben Károli Gáspár gönci prédikátor és kollégái körülbelül 800 példányban nyomtatták ki az első teljes, magyar nyelvű Szentírást. Ugyancsak díszvendégként érkezik Magyarország egyik egyedülálló kulturális, gasztronómiai és borvidéke, Tokaj és Tokaj-Hegyalja.

Ebből is látszik, hogy a Könyvünnepen kiemelten foglalkoznak a reformációval, de köszöntik többek között a centenáriumát ünneplő Finnországot is.

Jó tudni, hogy a Könyvünnepen részt vevő partnerek programjaikra, kiállításaikra kedvezményt biztosítanak minden karszalaggal rendelkező látogatónak. Karszalagot a kiadói pavilonoknál könyvet vásárló látogatók kapnak. Egy kis ízelítő ezekből a kedvezményekből.

Az Országos Széchényi Könyvtárban 2017. szeptember 1-jén, pénteken 10.00 és 14.00 órakor az 516-os teremben a reformáció különleges könyvemlékeiből, Komjáti Benedek, Sylvester János és Károli Gáspár munkáiból rendezett minitárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők a kurátorok szakmai vezetésével.

Szintén az Országos Széchényi Könyvtárban 2017. szeptember 1-jén és 2-án látogatható a Más csak levelenként kapja a borostyánt… – Kincsek, kultusz, hatástörténet című Arany János-kiállítás.

A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a karszalaggal rendelkező látogatók számára a kiállítások megtekintése díjmentes, és a helyi könyvesboltban megvásárolt könyvek árából 20% kedvezményt biztosítanak. A Könyvünnep alkalmából a rendezvény ideje alatt naponta 14 órától tárlatvezetés indul a Magyarország a Nagy Háborúban című állandó kiállításra, amely a karszalaggal ingyenes

A Magyar Nemzeti Levéltárban karszalaggal ingyenesen látogatható az Utazás Wittenbergbe című levéltár-pedagógiai foglalkozás és a Nyomot hagytak – Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítás. A karszalaggal érkezők bejárhatják az épületet, és bejuthatnak raktár-látogatásra is pénteken 15 és 17 órakor, szombaton 11, 13, 15 és 17 órakor

A Zenetudományi Intézetben a karszalaggal rendelkezőknek a Zenetudományi Intézet minden kiállítása ingyenesen megtekinthető. 

A PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) pavilonjában minden 1000 Ft feletti vásárlás után karszalag jár, amely viselőjét ingyenes belépésre jogosítja a Mesemúzeumba 2017. szeptember 2-3-án, szombaton és vasárnap, valamint az Önarckép álarcokban című Arany János emlékkiállításra 2017 szeptemberében

Még további múzeumokban is vannak kedvezmények, de nincs arra idő és hely, hogy mindent felsoroljuk. 

Tóth Árpád születésének 125. évfordulója előtt tisztelegve a Budavári Önkormányzat 2011-ben alapította meg a Tóth Árpád Műfordítói Díjat. Az elismerést azon művészek kapják, akik műfordítói tevékenységükkel a magyar kultúrát gazdagítják, illetve hozzájárulnak a magyar kultúra nemzetközi megismertetéséhez. Az egyik évben egy idegen nyelvről magyarra fordító, majd a másikban magyar műveket idegen nyelvre átültető alkotó részesül a díjban. Jávorszky Béla kapja az idei Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat. Az író, műfordító és diplomata több évtizede kimagasló munkát végez a finn–magyar kulturális kapcsolatok erősítéséért. 1958 óta fordít szépirodalmat, kezdetben törökből és németből, a 60-as évektől finnből, svédből és észtből fordított verset és prózát, hangjátékokat és drámákat. 1980 után Hannu Launonen finn és Folke Isaksson svéd műfordítóval közösen 16 kötet magyar költőt ültetett át finn, illetve svéd nyelvre. Műfordítói munkássága mellett a 80-as évek végén kapcsolódott be a közéletbe, Magyarország helsinki és tallinni nagykövete is volt. A Finn Irodalmi Társaság és a Finnországi Svéd Irodalmi Társaság levelező tagja. 2014 decemberétől a Finn Írószövetség tiszteletbeli tagja. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.

A kiadók a Könyvünnep minden napján pódiumbeszélgetésekkel, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal várják az érdeklődőket.

További részletek:


(Forrás: Garay Zsuzsanna író)

2017. május 25., csütörtök

FENNTARTHATÓ TURIZMUS ÉVE 2017 - MIRE HÍV MEG BENNÜNKET? - II.

Sorozatunk második témája a neveléssel kapcsolatos. Bemutatjuk, hogy egy óvodában, a ferencvárosi Méhecske Óvodában milyen sokrétű nevelés folyik azért, hogy a gyerekek kis kortól megszeressék és vigyázzanak a természetre, környezetünkre. Erre hívja meg a szülőket, pedagógusokat Berndtné Szelőczey Szilvia az alábbi gondolatokkal és képekkel.

Berndtné Szelőczey Szilvia
A nevelés szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósulásában az óvodától kezdődően
Mareschi Fanni Diana előadásában megismerhettük a fenntarthatósági fejlődési célokat. Talán nem kell bizonyítani, hogy az oktatás feladata: a fenntartható jövőre való nevelés és az ennek megfelelő magatartásformák, és életstílus alakítása. A fenntarthatósági nevelés során fokozott környezeti felelősséget kell ébreszteni a neveltekben (a jövő polgáraiban). Ez eredményezi személyes felelősségük, elkötelezettségük erősödését és mélyülését.

Az Óvodai Pedagógiai Alapprogram (363/2012. (XII. 17.) Korm. rendelet) szerint:
        "Az óvodai nevelés célja az, hogy elősegítse az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki személyiség kibontakozását…." Az óvodai nevelés feladata (többek közt): "… a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása…"
       
Az óvodai környezeti nevelés a gyermek és a természet kapcsolatát helyezi a tevékenység középpontjába. A környezeti nevelés maga az óvodai élet: ahogyan játszunk, reggelizünk, ebédelünk, pihenünk, ahogyan érzünk, ahogyan alakulnak emberi kapcsolataink, ahogyan vigyázunk a vízre, az energiára, a termek tisztaságára, ahogyan gondozzuk kisállatainkat, ez mind a környezeti nevelés. 

A környezeti nevelés kezdetben főleg a tudományos ismeretek átadására, valamint a környezeti kockázatok tudatosítására és megelőzésére törekedett...
â
...manapság általában már magában foglalja a törekvést az ökológiai egyensúly különböző szintjeinek visszaszerzésére. E szintek: a belső kapcsolat önmagunkkal, a szolidaritás másokkal, a természetes viszony minden élőlénnyel.

Mi hogy csináljuk? (Méhecske Óvoda, Budapest IX. ker., Ifjúmunkás u. 30, az Üllői út - Budapest egyik legforgalmasabb közútja közelében)


  • Őszi kiállítás
  • Kézműves foglalkozások: csuhézás, nemezelés, újra-papír készítése, madáreleség-készítés, hulladékból játék hajók
  • Zöld játékok
  • Öko-programok
  • Zöld Napok: Víz Napja, Föld Napja, Méhek napja
  • Kiskert gyógynövényekből
  • Kirándulások (fenntartható turizmus)
  • Zöld Fal
  • Zöld Napló
  • Öko-kocka 


  • „A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember megtanulhatja, hogy a világnak van
              értelme, a természettel való közvetlen kapcsolat.”
                                                                         (Konrad Lorenz) 
    Bemutatkozás:

    Érettségi után képesítés nélküli óvónőként kezdtem dolgozni, majd munka mellett levelező tagozaton végezve 1980-ban szereztem meg a diplomámat a Hajdúböszörményi Óvóképző Intézetben.
    Munkahelyek:
    -          Miskolc Vászonfehérítő úti Óvoda
    -          Dunakeszi, Garas utcai Óvoda (óvónő és vezető-helyettes)
    -          Miskolci Szinva-Népkerti Óvodába
    -          Budapest, VIII. kerületi Dankó utcai Óvoda
    -          Ferencvárosi Méhecske Óvoda
    Konferenciákon való részvétel:
    -          „Békére nevelés az óvodában” c. konferencia - a Krizevci (Kőrös), Horvátország
    -          Nevelési Konferencia (EU-s képzés) – Róma, Olaszország
    -           „Gravissimum Educationis” konferencia Vác – előadás tartása (2013)
    -          Nevelési Konferencia, Vác – előadás tartása (2014 és 2015)
    Kitüntetések:
    -      2005-ben kerületi polgármesteri kitüntetésben részesültem a „ferencvárosi gyermekek nevelése érdekében kifejtett tevékenységért”
    -       2017. Bárczy István Díj – Fővárosi Önkormányzat kitüntetése

    2017. május 19., péntek

    FENNTARTHATÓ TURIZMUS ÉVE 2017 - MIRE HÍV MEG BENNÜNKET? - I.

    Május 4-én szakmai délutánt tartottunk, melyen azzal a témával foglalkoztunk, hogy a turizmus ipar szakmai szereplői és mi, a turisták hogyan járulunk hozzá a Föld fenntarthatóságának megőrzéséhez.
    Előadóink Marcheschi Fanni Diána, volt BGE KVIK hallgató és Berndtné Szelőczey Szilvia, óvodapedagógus voltak.

    Az alábbiakban egy sorozatot indítunk blogunkban a témával kapcsolatban.

    Marcheschi Fanni Diána
    A fenntartható turizmus szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósulásában

    A fenntartható fejlődés az emberiség jelen szükségleteinek kielégítése anélkül, hogy károsodást okoznánk a környezet állapotában, és túlzott mértékű felhasználásuk miatt elérhetetlenné tennénk a természeti erőforrásokat a következő nemzedékek számára. Vagy másképpen megfogalmazva, a méltányos életfeltételek biztosítása a gazdaság eszközével mind a jelenlegi, mind az eljövendő generációk számára, a társadalomra és környezetre ható tényezők figyelembevételével.
    1990-ben a Vancouverben megrendezett Globe ’90 elnevezésű konferencián mondták ki először, hogy a turizmus fejlesztésének is a fenntarthatóság alapelveinek betartásával kell végbemennie. Az idegenforgalom esetében a fenntarthatóság a természeti, kulturális és épített értékek megőrzéseként, bővítéseként és kíméletes használataként értelmezhető, amelynek köszönhetően az iparág összes érintettjének érdekei teljesülnek. A turizmus fenntarthatóbbá válásából a látogatók a minőségi turisztikai élmények által jutnak haszonhoz. A vállalkozásoknak versenyelőnyt jelent, hogy megnövekszik a turizmus támogatottsága a helyi közösségek körében, és ezzel új marketinglehetőségek nyílnak meg számukra, valamint megtakarításokat érhetnek el. A jól kialakított turizmus a helyi lakosok számára munkahelyeket teremt, bevételeket jelent, és növeli a hozzáférést az alapvető szolgáltatásokhoz, mint például a közlekedés és a tiszta ivóvíz. Egyre többen osztják azt a véleményt, hogy hosszútávon sikeresen működtetni a turizmust csak a fenntarthatóság megvalósításával lehet, hiszen ha a természeti, kulturális kincseket tönkretesszük, megszűnik a terület vonzereje is a turisták számára.
    2015 szeptemberében az ENSZ közgyűlése jóváhagyta azt az új globális fejlődési programot, amely a fenntartható jövő megteremtését célozza meg. A 2030-ig érvényes Fenntartható Fejlesztési Menetrendben 17 átfogó, valamint 169 alcél került kidolgozásra, amelyeket Fenntartható Fejlődési Céloknak hívunk. A turizmusban benne rejlik a potenciál, hogy közvetlenül vagy közvetett módon hozzájáruljon az összes célkitűzéshez. Háromnál meg is nevezik, ezek: a tisztességes munka és gazdasági növekedés, a felelős fogyasztás és termelés, végül az óceánok és tengerek védelme.
    Azt, hogy ezeknek a céloknak a valóra válásában közreműködhet a turizmus, a következők támasztják alá: a nemzetközi turistaérkezések száma a világon 2016-ban elérte az 1235 milliót, és 2009 óta növekvő tendenciát mutat. A turizmus a világexport 7%-át és a világ szolgáltatásexportjának 30%-át teszi ki. A szektor 10%-kal járul hozzá a globális GDP-hez, és 1,5 trillió dollár értékű export származott belőle 2015-ben. A turizmus teljes hozzájárulása a foglalkoztatáshoz 11%. A fenntartható fogyasztáshoz és termeléshez elengedhetetlen, hogy az értékesítési lánc szereplői együttműködjenek, a termelőtől a végső felhasználóig. A turizmus elősegítheti ezt és a természeti erőforrásokkal való optimális gazdálkodást. Az idegenforgalom legnagyobb szegmensei a tengeri és tengerparti turizmus, amelyek az egészséges tengeri ökoszisztémákon alapulnak, ezek nélkül elképzelhetetlenek az ehhez kapcsolódó tevékenységek, mint például horgászat, búvárkodás, vitorlázás. Így az idegenforgalom egy fenntartható alternatívát kínál a fejlődő kis szigetállamoknak a természeti kincseik felhasználására, és népszerűsítheti a kék gazdaságot is.
    A fenntarthatóság eszméje a gyakorlatban a felelősségteljes utazásban ölt testet. Az ezzel a szemlélettel rendelkező turistákra jellemző, hogy előre felkészülnek az utazásra, tájékozódnak az úti célról, kis csoportban utaznak, tiszteletben tartják a helyi szokásokat, hagyományokat. Minimalizálják a nyaralásuk környezeti hatását, és helyi emberek által üzemeltetett szolgáltatásokat vesznek igénybe, helyi termelők áruit vásárolják meg. Támogatják a helyi kezdeményezéseket önkénteskedéssel vagy adományokkal, valamint keresik a környezetbarát szálláshelyeket.
    Hétköznapjaink során – többek között nyaralásunk alkalmával is – befolyással vagyunk környezetünkre. Jelenlegi életmódunk folytatásához szükséges terület nagyobb, mint amekkorával rendelkezünk, és a természeti erőforrásokat is gyorsabban használjuk föl, mint amennyi idő alatt a természet újra tudja teremteni őket. Szerencsére egyszerű cselekedetekkel is sokat tehetünk a fenntarthatóságért, néhány példa erre a heti egyszeri húsmentes nap, a csomagolásmentes termékek vásárlása, vagy a szelektív hulladékgyűjtés.

    2017. április 21., péntek

    Húsvéti élmények

    Közzétesszük kedves Olvasónk, Romhányi László húsvéti kulturális úti élményeit.

    "A húsvéti kirándulásunkat a Kemencei Kemencei Erdei Múzeumvasút meglátogatásával kezdtük. Örömmel tapasztaltuk, hogy "zöldül" a múzeumvasút, a telepi tolatásokat elektromos (akkumulátoros) mozdonyokkal végzik, károsanyag kibocsátás nélkül.

    Képek Elemérről:


    De nem ő az egyetlen "villanymozdony" a Múzeumvasúton.


    Végül a bizonyság, hogy elektromos meghajtásról van szó: az adattábla a mozdony vezetőfülkéjén:
    Hollókőre érve láttuk, hogy az erdőnyi fát feleslegesen kipusztító, és aztán úton-útfélén eldobált prospektus-rengeteg helyett interaktív tájékoztató-táblát állítottak. A települések neve melletti QR kódot leolvasva egy szinte már mindannyiunk zsebében lapuló okos-telefonnal, azonnal megjelennek a képernyőn az adott faluról szóló információk.

    A tábla teljes méretében ilyen:
    A Castellum Hotel Hollókő szolgálati gépkocsija sem szennyezi a levegőt, hiszen elektromos járműről van szó (Opel Ampera).


    Ha nyitott szemmel járunk kirándulásaink, nyaralásaink alkalmával, akkor rácsodálkozhatunk, hogy már mennyi minden történik országszerte a környezetünk, a természet védelme érdekében. Jók és fontosak ezek a kezdeményezések, és érdemes szóvá is tenni az örömünket, mert a pozitív visszajelzés nagyon fontos tulajdonosnak, üzemeltetőnek és a következő felhasználónak is."