Szeretnénk meghívni minden kedves érdeklődőt a könyvtárunk által szervezett "A NYÁR FOTÓJA" című pályázat eredményhirdetésére:
2017. szeptember 21-én csütörtökön
16.00-16.30 közöttEgyúttal ekkor tartjuk a fotókból készülő kiállítás megnyitóját is.
A szavazás SZEPTEMBER 17-ig tart facebook oldalunkon.
Szavazzon és adja tovább ismerőseinek is!
Szeretettel várjuk az eredményhirdetésre és a megnyitóra!
2017. szeptember 16., szombat
2017. szeptember 12., kedd
Turizmus Világnapja
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus Világnapját. Olyan eseményeket, programokat szerveznek országszerte, amik a turizmus iránt elkötelezett és a tartalmas kikapcsolódást kedvelő olvasók érdeklődésére számot tarthatnak.
A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) immár második alkalommal szervezi meg a rendhagyó turisztikai nyílt napot, ahol minden érdeklődő egy turista szemével fedezheti fel Budapest látványosságait, legújabb attrakcióit és kulturális értékeit. Szeretné jobban megismerni Budapestet? Jelentkezzen Ön is a nyílt nap ingyenes vagy kedvezményes programjaira! Az esetleges kérdéseiket a regisztracio@budapestinfo.hu e-mail címen várják.
Néhány helyszín Budapesten:
Aquaworld Resort
Csodák Palotája
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom
Lázár Lovaspark
Kerékpáros városnézés
Operalátogatás
Hard Rock café
Szamos Csokoládémúzeum
Pesti Vigadó
Unicum-gyár
Wesselényi utcai iskola
Fiumei úti sírkert
...
Csodák Palotája
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplom
Lázár Lovaspark
Kerékpáros városnézés
Operalátogatás
Hard Rock café
Szamos Csokoládémúzeum
Pesti Vigadó
Unicum-gyár
Wesselényi utcai iskola
Fiumei úti sírkert
...
További információt több honlapon is találnak, néhányat idemásolunk:
https://www.budapestinfo.hu/hu/turizmus-vilagnapja
http://www.gyerekprogramajanlo.hu/hetvegi-program-ujdonsagok/szeptember-27-turizmus-vilagnapja/52796/
https://esemenymenedzser.hu/szabadido/item/19600-turizmus-vilagnapja-2016-szeptember-27.html
http://turizmusonline.hu/belfold/cikk/turizmus_vilagnapja__itt_van_a_budapesti_programok_listaja
http://www.gyerekprogramajanlo.hu/hetvegi-program-ujdonsagok/szeptember-27-turizmus-vilagnapja/52796/
https://esemenymenedzser.hu/szabadido/item/19600-turizmus-vilagnapja-2016-szeptember-27.html
http://turizmusonline.hu/belfold/cikk/turizmus_vilagnapja__itt_van_a_budapesti_programok_listaja
Végül egy hírrel tarkítjuk bejegyzésünket a www.turizmus.com oldalról:
"Sikeresen pályázott Magyarország a 2018-as Turizmus Világnap (World Tourism Day) megrendezésére. Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének Európai Regionális Bizottságának ülésén a tagállamok egyhangúlag támogatták a magyar jelentkezést.
A turizmus világnapján, szeptember 27-én minden évben nagyszabású rendezvényt szervez a vendéglátó ország, jövőre ezt rendezheti meg Magyarország. 2012 óta most először lehet európai ország a házigazda - írja INSIGHT hírlevelében az MTÜ.A turizmus világnapját (World Tourism Day – WTD) minden évben szeptember 27-én ünnepeljük. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) közreműködésével ezen a napon 1980 óta minden alkalommal nagyszabású rendezvényre kerül sor a vendéglátó országban. A helyszínt a régiók között rotációs alapon választják ki, Európa hat év után adhat újra ismét otthont a rangos eseménynek. Legutóbb 2012-ben volt európai város a házigazda, akkor Madridban volt a Turizmus Világnapi rendezvény. Tavaly a dél-kelet-ázsiai régióból Bangkok, idén pedig Katar lesz a házigazda.
A 2018-as házigazda országot az UNWTO Európai Regionális Bizottságának június 6-i ülésén választották ki Moldovában, ahol egyhangúlag támogatták a magyar jelentkezést. A döntést hivatalosan az UNWTO szeptemberi közgyűlésén hagyják jóvá.
A turizmus világnapi rendezvény minden évben egy meghatározott téma köré épül fel, ez idén a Fenntartható Turizmus („Sustainable Tourism – a tool for development"), jövőre pedig a turizmus digitális átalakulása lesz a téma („Tourism and the digital transformation").
Hazánk számára ez óriási lehetőséget jelent, hiszen a World Tourism Day megszervezése egyrészt Magyarországra irányítja a figyelmet nemzetközi szinten, másrészt pedig jó lehetőség, hogy bemutassuk turisztikai eredményeinket és terveinket, valamint még ismertebbé tegyük az idén őszre elkészülő egységes országmárkát és digitális stratégiát is."
2017. augusztus 28., hétfő
Budavári Könyvünnep
Kedves Olvasók!
Most egy őszi kulturális programot ajánlunk, amit érdemes összekötni egy kellemes budavári sétával. Idén 15. alkalommal rendezik meg budavári Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét, ami egy háromnapos esemény szeptember 1-3 között.
A fesztivál egyik díszvendége ebben az évben Vizsoly, ahol 1590-ben Károli Gáspár gönci prédikátor és kollégái körülbelül 800 példányban nyomtatták ki az első teljes, magyar nyelvű Szentírást. Ugyancsak díszvendégként érkezik Magyarország egyik egyedülálló kulturális, gasztronómiai és borvidéke, Tokaj és Tokaj-Hegyalja.
Ebből is látszik, hogy a Könyvünnepen kiemelten foglalkoznak a reformációval, de köszöntik többek között a centenáriumát ünneplő Finnországot is.
Jó tudni, hogy a Könyvünnepen részt vevő partnerek programjaikra, kiállításaikra kedvezményt biztosítanak minden karszalaggal rendelkező látogatónak. Karszalagot a kiadói pavilonoknál könyvet vásárló látogatók kapnak. Egy kis ízelítő ezekből a kedvezményekből.
Az Országos Széchényi Könyvtárban 2017. szeptember 1-jén, pénteken 10.00 és 14.00 órakor az 516-os teremben a reformáció különleges könyvemlékeiből, Komjáti Benedek, Sylvester János és Károli Gáspár munkáiból rendezett minitárlatot tekinthetnek meg az érdeklődők a kurátorok szakmai vezetésével.
Szintén az Országos Széchényi Könyvtárban 2017. szeptember 1-jén és 2-án látogatható a Más csak levelenként kapja a borostyánt… – Kincsek, kultusz, hatástörténet című Arany János-kiállítás.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeumban a karszalaggal rendelkező látogatók számára a kiállítások megtekintése díjmentes, és a helyi könyvesboltban megvásárolt könyvek árából 20% kedvezményt biztosítanak. A Könyvünnep alkalmából a rendezvény ideje alatt naponta 14 órától tárlatvezetés indul a Magyarország a Nagy Háborúban című állandó kiállításra, amely a karszalaggal ingyenes.
A Magyar Nemzeti Levéltárban karszalaggal ingyenesen látogatható az Utazás Wittenbergbe című levéltár-pedagógiai foglalkozás és a Nyomot hagytak – Évszázadok, Személyiségek, Aláírások című kiállítás. A karszalaggal érkezők bejárhatják az épületet, és bejuthatnak raktár-látogatásra is pénteken 15 és 17 órakor, szombaton 11, 13, 15 és 17 órakor.
A Zenetudományi Intézetben a karszalaggal rendelkezőknek a Zenetudományi Intézet minden kiállítása ingyenesen megtekinthető.
A PIM (Petőfi Irodalmi Múzeum) pavilonjában minden 1000 Ft feletti vásárlás után karszalag jár, amely viselőjét ingyenes belépésre jogosítja a Mesemúzeumba 2017. szeptember 2-3-án, szombaton és vasárnap, valamint az Önarckép álarcokban című Arany János emlékkiállításra 2017 szeptemberében.
Még további múzeumokban is vannak kedvezmények, de nincs arra idő és hely, hogy mindent felsoroljuk.
Tóth Árpád születésének 125. évfordulója előtt tisztelegve a Budavári Önkormányzat 2011-ben alapította meg a Tóth Árpád Műfordítói Díjat. Az elismerést azon művészek kapják, akik műfordítói tevékenységükkel a magyar kultúrát gazdagítják, illetve hozzájárulnak a magyar kultúra nemzetközi megismertetéséhez. Az egyik évben egy idegen nyelvről magyarra fordító, majd a másikban magyar műveket idegen nyelvre átültető alkotó részesül a díjban. Jávorszky Béla kapja az idei Budavári Tóth Árpád Műfordítói Díjat. Az író, műfordító és diplomata több évtizede kimagasló munkát végez a finn–magyar kulturális kapcsolatok erősítéséért. 1958 óta fordít szépirodalmat, kezdetben törökből és németből, a 60-as évektől finnből, svédből és észtből fordított verset és prózát, hangjátékokat és drámákat. 1980 után Hannu Launonen finn és Folke Isaksson svéd műfordítóval közösen 16 kötet magyar költőt ültetett át finn, illetve svéd nyelvre. Műfordítói munkássága mellett a 80-as évek végén kapcsolódott be a közéletbe, Magyarország helsinki és tallinni nagykövete is volt. A Finn Irodalmi Társaság és a Finnországi Svéd Irodalmi Társaság levelező tagja. 2014 decemberétől a Finn Írószövetség tiszteletbeli tagja. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki.
A kiadók a Könyvünnep minden napján pódiumbeszélgetésekkel, dedikálásokkal, író-olvasó találkozókkal várják az érdeklődőket.
További részletek:
(Forrás: Garay Zsuzsanna író)
2017. május 25., csütörtök
FENNTARTHATÓ TURIZMUS ÉVE 2017 - MIRE HÍV MEG BENNÜNKET? - II.
Sorozatunk második témája a neveléssel kapcsolatos. Bemutatjuk, hogy egy óvodában, a ferencvárosi Méhecske Óvodában milyen sokrétű nevelés folyik azért, hogy a gyerekek kis kortól megszeressék és vigyázzanak a természetre, környezetünkre. Erre hívja meg a szülőket, pedagógusokat Berndtné Szelőczey Szilvia az alábbi gondolatokkal és képekkel.
Berndtné Szelőczey Szilvia
A nevelés szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósulásában az óvodától kezdődően
Mareschi Fanni Diana
előadásában megismerhettük a fenntarthatósági fejlődési célokat. Talán nem kell bizonyítani,
hogy az oktatás feladata: a fenntartható jövőre való nevelés és az ennek megfelelő magatartásformák, és életstílus alakítása. A fenntarthatósági
nevelés során fokozott környezeti felelősséget kell ébreszteni a neveltekben (a jövő polgáraiban). Ez eredményezi
személyes felelősségük, elkötelezettségük erősödését és mélyülését.
Az Óvodai Pedagógiai
Alapprogram (363/2012. (XII. 17.)
Korm. rendelet) szerint:
"Az óvodai nevelés célja
az, hogy elősegítse az óvodások sokoldalú, harmonikus fejlődését, a gyermeki
személyiség kibontakozását…." Az óvodai nevelés
feladata (többek közt): "… a környezet védelméhez és megóvásához kapcsolódó szokások
alakítása, a környezettudatos magatartás megalapozása…"
Az óvodai környezeti
nevelés a gyermek és a természet kapcsolatát helyezi a
tevékenység középpontjába. A környezeti nevelés maga az óvodai
élet: ahogyan
játszunk, reggelizünk, ebédelünk, pihenünk, ahogyan érzünk, ahogyan alakulnak
emberi kapcsolataink, ahogyan vigyázunk a vízre, az energiára, a termek
tisztaságára, ahogyan gondozzuk kisállatainkat, ez mind a környezeti nevelés.
A környezeti nevelés kezdetben főleg a tudományos ismeretek átadására, valamint a környezeti kockázatok tudatosítására és megelőzésére törekedett...
â
...manapság általában már magában foglalja a törekvést az ökológiai egyensúly különböző szintjeinek visszaszerzésére. E szintek: a belső kapcsolat önmagunkkal, a szolidaritás másokkal, a természetes viszony minden élőlénnyel.
„A legjobb iskola, amelyben egy ifjú ember megtanulhatja, hogy a világnak van
értelme, a természettel való közvetlen kapcsolat.”
(Konrad Lorenz) Bemutatkozás:
Érettségi
után képesítés nélküli óvónőként kezdtem dolgozni, majd munka mellett levelező
tagozaton végezve 1980-ban szereztem meg a diplomámat a Hajdúböszörményi
Óvóképző Intézetben.
Munkahelyek:
-
Miskolc
Vászonfehérítő úti Óvoda
-
Dunakeszi,
Garas utcai Óvoda (óvónő és vezető-helyettes)
-
Miskolci
Szinva-Népkerti Óvodába
-
Budapest,
VIII. kerületi Dankó utcai Óvoda
-
Ferencvárosi
Méhecske Óvoda
Konferenciákon
való részvétel:
-
„Békére
nevelés az óvodában” c. konferencia - a Krizevci (Kőrös), Horvátország
-
Nevelési
Konferencia (EU-s képzés) – Róma, Olaszország
-
„Gravissimum Educationis” konferencia Vác –
előadás tartása (2013)
-
Nevelési
Konferencia, Vác – előadás tartása (2014 és 2015)
Kitüntetések:
- 2005-ben
kerületi polgármesteri kitüntetésben részesültem a „ferencvárosi gyermekek
nevelése érdekében kifejtett tevékenységért”
- 2017.
Bárczy István Díj – Fővárosi Önkormányzat kitüntetése
2017. május 19., péntek
FENNTARTHATÓ TURIZMUS ÉVE 2017 - MIRE HÍV MEG BENNÜNKET? - I.
Május 4-én szakmai délutánt tartottunk, melyen azzal a témával foglalkoztunk, hogy a turizmus ipar szakmai szereplői és mi, a turisták hogyan járulunk hozzá a Föld fenntarthatóságának megőrzéséhez.
Előadóink Marcheschi Fanni Diána, volt BGE KVIK hallgató és Berndtné Szelőczey Szilvia, óvodapedagógus voltak.
Az alábbiakban egy sorozatot indítunk blogunkban a témával kapcsolatban.
Marcheschi Fanni Diána
A fenntartható turizmus szerepe a fenntartható fejlődési célok megvalósulásában
A fenntartható fejlődés az emberiség jelen szükségleteinek
kielégítése anélkül, hogy károsodást okoznánk a környezet állapotában, és
túlzott mértékű felhasználásuk miatt elérhetetlenné tennénk a természeti
erőforrásokat a következő nemzedékek számára. Vagy másképpen megfogalmazva, a
méltányos életfeltételek biztosítása a gazdaság eszközével mind a jelenlegi,
mind az eljövendő generációk számára, a társadalomra és környezetre ható
tényezők figyelembevételével.
1990-ben a Vancouverben
megrendezett Globe ’90 elnevezésű konferencián mondták ki először, hogy a turizmus fejlesztésének is a fenntarthatóság
alapelveinek betartásával kell végbemennie. Az idegenforgalom esetében a
fenntarthatóság a természeti, kulturális és épített értékek megőrzéseként,
bővítéseként és kíméletes használataként értelmezhető, amelynek köszönhetően az
iparág összes érintettjének érdekei teljesülnek. A turizmus fenntarthatóbbá
válásából a látogatók a minőségi turisztikai élmények által jutnak haszonhoz. A
vállalkozásoknak versenyelőnyt jelent, hogy megnövekszik a turizmus
támogatottsága a helyi közösségek körében, és ezzel új marketinglehetőségek
nyílnak meg számukra, valamint megtakarításokat érhetnek el. A jól kialakított
turizmus a helyi lakosok számára munkahelyeket teremt, bevételeket jelent, és
növeli a hozzáférést az alapvető szolgáltatásokhoz, mint például a közlekedés
és a tiszta ivóvíz. Egyre többen osztják azt a véleményt, hogy hosszútávon
sikeresen működtetni a turizmust csak a fenntarthatóság megvalósításával lehet,
hiszen ha a természeti, kulturális kincseket tönkretesszük, megszűnik a terület
vonzereje is a turisták számára.
2015 szeptemberében az ENSZ
közgyűlése jóváhagyta azt az új globális fejlődési programot, amely a
fenntartható jövő megteremtését célozza meg. A 2030-ig érvényes Fenntartható
Fejlesztési Menetrendben 17 átfogó, valamint 169 alcél került kidolgozásra,
amelyeket Fenntartható Fejlődési Céloknak hívunk. A turizmusban benne rejlik a
potenciál, hogy közvetlenül vagy közvetett módon hozzájáruljon az összes
célkitűzéshez. Háromnál meg is nevezik, ezek: a tisztességes munka és gazdasági
növekedés, a felelős fogyasztás és termelés, végül az óceánok és tengerek
védelme.
Azt, hogy ezeknek a céloknak a
valóra válásában közreműködhet a turizmus, a következők támasztják alá: a
nemzetközi turistaérkezések száma a világon 2016-ban elérte az 1235 milliót, és
2009 óta növekvő tendenciát mutat. A turizmus a világexport 7%-át és a világ
szolgáltatásexportjának 30%-át teszi ki. A szektor 10%-kal járul hozzá a
globális GDP-hez, és 1,5 trillió dollár értékű export származott belőle
2015-ben. A turizmus teljes hozzájárulása a foglalkoztatáshoz 11%. A
fenntartható fogyasztáshoz és termeléshez elengedhetetlen, hogy az értékesítési
lánc szereplői együttműködjenek, a termelőtől a végső felhasználóig. A turizmus
elősegítheti ezt és a természeti erőforrásokkal való optimális gazdálkodást. Az
idegenforgalom legnagyobb szegmensei a tengeri és tengerparti turizmus, amelyek
az egészséges tengeri ökoszisztémákon alapulnak, ezek nélkül elképzelhetetlenek
az ehhez kapcsolódó tevékenységek, mint például horgászat, búvárkodás,
vitorlázás. Így az idegenforgalom egy fenntartható alternatívát kínál a fejlődő
kis szigetállamoknak a természeti kincseik felhasználására, és népszerűsítheti
a kék gazdaságot is.
A fenntarthatóság eszméje a
gyakorlatban a felelősségteljes utazásban ölt testet. Az ezzel a szemlélettel
rendelkező turistákra jellemző, hogy előre felkészülnek az utazásra,
tájékozódnak az úti célról, kis csoportban utaznak, tiszteletben tartják a
helyi szokásokat, hagyományokat. Minimalizálják a nyaralásuk környezeti
hatását, és helyi emberek által üzemeltetett szolgáltatásokat vesznek igénybe,
helyi termelők áruit vásárolják meg. Támogatják a helyi kezdeményezéseket
önkénteskedéssel vagy adományokkal, valamint keresik a környezetbarát szálláshelyeket.
Hétköznapjaink során – többek
között nyaralásunk alkalmával is – befolyással vagyunk környezetünkre.
Jelenlegi életmódunk folytatásához szükséges terület nagyobb, mint amekkorával
rendelkezünk, és a természeti erőforrásokat is gyorsabban használjuk föl, mint
amennyi idő alatt a természet újra tudja teremteni őket. Szerencsére egyszerű
cselekedetekkel is sokat tehetünk a fenntarthatóságért, néhány példa erre a
heti egyszeri húsmentes nap, a csomagolásmentes termékek vásárlása, vagy a
szelektív hulladékgyűjtés.
2017. április 21., péntek
Húsvéti élmények
Közzétesszük kedves Olvasónk, Romhányi László húsvéti kulturális úti élményeit.
"A húsvéti kirándulásunkat a
Kemencei Kemencei Erdei Múzeumvasút meglátogatásával kezdtük.
Örömmel tapasztaltuk, hogy "zöldül" a múzeumvasút, a telepi
tolatásokat elektromos (akkumulátoros) mozdonyokkal végzik, károsanyag
kibocsátás nélkül.
Képek Elemérről:
![]() |
![]() |
De nem ő az egyetlen
"villanymozdony" a Múzeumvasúton.
Végül a bizonyság, hogy
elektromos meghajtásról van szó: az adattábla a mozdony vezetőfülkéjén:
Hollókőre érve láttuk, hogy az erdőnyi fát
feleslegesen kipusztító, és aztán úton-útfélén eldobált prospektus-rengeteg
helyett interaktív tájékoztató-táblát állítottak. A települések neve melletti
QR kódot leolvasva egy szinte már mindannyiunk zsebében lapuló okos-telefonnal, azonnal megjelennek a képernyőn az adott faluról szóló információk.
A tábla teljes méretében ilyen:
A Castellum Hotel Hollókő szolgálati gépkocsija sem
szennyezi a levegőt, hiszen elektromos járműről van szó (Opel Ampera).
Ha nyitott szemmel járunk
kirándulásaink, nyaralásaink alkalmával, akkor rácsodálkozhatunk, hogy már
mennyi minden történik országszerte a környezetünk, a természet védelme
érdekében. Jók és fontosak ezek a kezdeményezések, és érdemes szóvá is tenni az
örömünket, mert a pozitív visszajelzés nagyon fontos tulajdonosnak,
üzemeltetőnek és a következő felhasználónak is."
2017. február 22., szerda
Farsangi programajánlónk a hétvégére
Még tart a farsangi időszak, hagyományosan a bálok, télűző programok szezonja. A legtöbb farsangi rendezvényt a nagyböjt kezdete előtti utolsó hétvégén szokták tartani, ez a hétvége a Farsang farka.
Érezzék jól magukat a hétvégén, akár az alábbi programok egyikén.
![]() |
| Busójárás Mohácson |
- Busójárás Mohácson - február 23-27
- I. Budai Farsangi Fánkfesztivál Újbudán, az Allee melletti sétányon - február 24-26
- Farsangfarka Fesztivál Szentendrén - február 24-26
- Farsang farka táncház a tolna megyei Pálfán - február 25
- Farsang Farka - Malac Farka hagyományőrző disznóvágás Szűcsiben - február 25
- Pilisi Kavalkád Fánkfesztivál Pilisszentkereszten - február 25
- Borforraló Fesztivál Marcaliban - február 25
- Disznótor és Téltemető Balatonalmádiban - február 25
- Vidám téltemetés Tihanyban - február 25
![]() |
| Kiszebáb égetés a Visszhang-dombon |
(Forrás: www.fesztivalnaptar.hu, www.balatontipp.hu).
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

















